A pusztításra egy koronavírus-mentes világban a Május 14. téren emlékeznénk, azonban ezt idén a járvány megfékezése érdekében bevezetett rendeletek nem teszik lehetővé. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne vehetnénk részt egy, az online térben zajló, közös megemlékezésen. Épp ezért a Szatmár.ro arra kérte Facebook-csoportjának tagjait, idézzék fel, ők miként élték meg a vész óráit. Az alábbiakban ezek közül osztunk meg néhányat:
„Az 1970-es árvíz nekünk, suhanc fiúknak is borzasztó volt. Szerda este elmentünk a hídhoz, hogy lássuk, milyen rossz a helyet, és hogy lássuk a Szamost dühöngő állapotában. Borzalmas volt, amit ott láttam. Ezután lementünk a Darai útra, hogy lássuk a folyót itt is. Akkor este a víz már a töltés tetején volt, alig 30 centi hiányzott, hogy elérje a tetejét. Ekkor már tudtuk, hogy reggelre át fog jönni és elárasztja a mi városunkat.” (Balogh István)
„Csak 3 éves voltam. Víz a házban, mi fent a padláson. A háziállatok másik épület padlására mentve, de szörnyű volt hallgatni a szenvedő, ijedt hangjukat. Sok mindenre nem emlékszem, de ez beleégett a lelkembe, nem tudom elfelejteni. Persze aztán minket, gyerekeket is átvittek a másik mamához, édesapám nyakában gázoltunk át a vízen, mert ott száraz maradt a ház belseje.” (Matécsa Elemér István)
„Öt éves voltam. A Rózsa utcán voltam nagymamáméknál. Felmenekültünk a padlásra, mert nagy volt a víz. Rámesett egy gerenda. Ahogy pedig csónakkal menekítettek ki minket, a ház a szemünk láttára összedőlt” (Bilustyuk Enikő Renáta)
„12 éves voltam, és eleinte mi, gyerekek nem vettük komolyan. Csak mikor már bokán felül ért a víz, akkor hívtak be a szülők minden gyereket. A mi házunk új ház volt téglából, így az egész család a mi padlásunkon volt. Szörnyű volt nézni, ahogy összedől a nagymamám háza, majd a keresztanyáméké és a nagybátyáméké is. Volt egy kis nevetés is, mert a mama nem a házat siratta, hanem a drága aranyszélű porcelánjait és a piros pöttyös edényeit. Aztán két nap múlva a nagybátyámék voltak az elsők, akik csónakkal eveztek az utcánkba, először a családot vitték, utána a szomszédokat. Az egész utca összetartott, nagyon sokat segítették egymást a szomszédok az árvíz után.” (Pintea Ileana)
„Mi a Darai utca elején laktunk. Ahogy Balogh István írta, borzasztó erővel csapott össze a víz. Emlékszem, a szüleim kimentek az udvarra a majorságot a műhelypadlásra hordani, de mire másodjára fordultak, a víz anyukámnak a derekáig ért. A hasított fa, ami az udvaron volt, elkezdett szétúszni. A szomszédból át jöttek páran hozzánk, mivel a mi házunk új volt, és gondolták, hogy nálunk a padláson együtt átvészelhetjük a nagy vizet. Később a helikoptereknek integettünk az ablakból, lábbal kifelé. Az öcsém mind’ azt kérdezgette az anyukámtól, mikor éri majd a lába a vizet az ablakból. De hála Istennek ez nem történt meg. Lassan megjöttek a katonák csónakokkal menteni az esetleg bent rekedt embereket. Tőlünk vagy 10-12 házzal lentebb laktak a mi fogadott nagyszüleink, akik nem akarták elhagyni a kis házukat. A katonák beültették őket a csónakba és vitték volna őket a menedékhelyre, a központba, valamelyik iskolába. Mikor a csónak elindult, a nagypapánk, Bogdanovics bácsi még egyszer hátranézett, és pont abban a pillanatban roppant kettőbe a házuk. Ezt látva a kisöreg is teljesen összetört és másnap meghalt.” (Ileana)
„Albérletben laktam a Chendi utca 99. szám alatt, hallottuk, ahogy a víz áttört a töltésen, de én nem mentem megnézni. Azt gondoltam, hogy olyan, mint a szülővárosomban, mikor kiöntött a patak, és bokáig érő vízben pancsoltunk. De ez nem olyan volt. Lefeküdtünk, és este 10-11 óra körül kopogtattak az ablakon, keljünk fel, mert jön a víz. Morajlás hallatszott, és nekikezdtünk összepakolni a holmiainkat, de a házinéni azt mondta, menjünk fel inkább a padlásra. […] Olyan sodrása volt a víznek, hogy mindent kivitt az udvarról, és kezdtek a házak is összedőlni. Borzalmas volt. Úgy kezdődött, hogy pár cserép bepotyogott a vízbe, majd egy nagy bumm, összedőlt […] Pénteken mondták, mikor még tovább esett az eső, hogy végünk van, de szerencsére nem így történt. Az eső után észrevettük, hogy kezd apadni a víz. Az állatok bőgtek a romokon, majd jött a péntek éjszaka. A szomszédok a cserepeket felhúzták, és kiabáltak egymásnak. Sötétben ültünk, mert az áramot már csütörtök reggel elvették. Az utca elejéről már pénteken mentették az embereket, de értünk csak szombat délben jöttek. Lejöttünk a padlásról, derékig ért a házban a víz. Kinyitották az ablakot, és beléptünk a csónakba, majd az utca elején átszálltunk egy traktorra. Úgy, vizesen, éhesen, reszkettünk a fáradtságtól. Elvittek egy iskolához bennünket, majd egy ismerős család elvitt a Hegyi útra. Mindenki segítőkész volt: kaptunk élelmet, ruhát, és hálát adtunk Istennek, hogy megmenekültünk” (Balla Éva)
„Emlékszem nagyon jól, öt éves voltam akkor. Apám jött haza – kint voltak a töltést erősíteni –, és mondta, hogy a Szamos áttörte a töltést, mennünk kell. A mostani sportiskolába menekültünk a három éves öcsémmel meg egy táskarádióval. Nagyapámért apám már derékig érő vízben ment vissza, mert nem akarta elhagyni a házat. Másik reggel, ahogy felébredtem, az ablakon kinézve egy kapuoszlopon egy cicát láttam, ami sehova sem tudott mozdulni, mivel a víz majdnem az oszlop tetejéig ért. Aznap a katonák átvittek a törvényszékkel szembeni iskolába, ahol már csak a hátsó bejáratnál állt a víz. Harmadnap, hogy apadt a víz, anyámmal meg öcsémmel együtt elvittek Felsőbányára, egy kórházba, ahol két hétig voltunk. Szörnyű élményrk. A sors fintora, hogy most, éppen ötven évre rá itt van a koronavírus.” (Gran Attila)
„Tíz éves voltam. A szüleimmel és a húgommal a házunk padlásán ért az éjszaka. Kb. hajnal után már a szüleim tudták, hogy nagy a baj. Már világos volt odakint, mikor a házunk összedőlt, csak a vízből kiálló tetőn tudtuk várni a csónakos katonákat, hogy a szomszéd ház padlására átvigyenek. Az a sáros, koszos, hideg víz mindenfelé tetemeket sodort, a körülöttünk összedőlő házak robaja pedig egy életre szóló szomorú emlék maradt.” (Apjok Gyöngyi)
További fényképekért és adatokért tekintse meg a Szatmár Megyei Múzeum virtuális kiállítását, melyet ide kattintva érhet el.